SAJTÓKÖZLEMÉNY
ZÁRÓKONFERENCIA - BEFEJEZŐDÖTT AZ ÖSVÉNY ESÉLYNÖVELŐ ALAPÍTVÁNY TÁMOP-1.4.3 - INNOVATÍV KÍSÉRLETI FOGLALKOZTATÁSI PROGRAMJA "Innovatív kísérleti foglalkoztatási programot valósított meg tavaly március és idén november között Füzesgyarmaton az Ösvény Esélynövelő Alapítvány – a projekt zárórendezvényeként 2015. november 27-én országos konferenciát rendeztek a városban, a Gara Hotelben. A rendezvényen részt vett az a 48 megváltozott személy is, akik a projekt célcsoportját alkották.
Csontosné Lakatos Gabriella TÁMOP-1.4.3 szakmai vezető elmondta, a szervezetet 1999-ben hozták létre. A célcsoportba a hátrányos helyzetűek tartoznak, így például a megváltozott munkaképességűek. Szólt az alapítvány tevékenységéről, illetve arról, hogy immár Füzesgyarmat mellett Békésen, Biharugrán, Bucsán, Sarkadon és Biharkeresztesen is működtetnek rehabilitációs üzemet. A megváltozott munkaképességűek többek között géprongyot vágnak, csomagolnak, alkatrészeket gyártanak és varrnak.
- Több Eu-s projektet valósított meg immár sikeresen az Ösvény Esélynövelő Alapítvány – hangsúlyozta Csontosné Lakatos Gabriella. A most záruló, innovatív kísérleti foglalkoztatási programmal kapcsolatban elmondta, hogy az tavaly márciusban kezdődött. A projektbe negyvennyolc megváltozott munkaképességűt vontak be, akiket a környékbeli településekről toboroztak.
Amellett, hogy különféle munkaerőpiaci szolgáltatásokat nyújtottak számukra, hogy visszavezessék őket a munka világába, a digitális írástudásukat is fejlesztették, nyolcan ECDL-bizonyítványt is szereztek. Negyvenen pedig OKJ-s szakmához is jutottak: tizenheten textiltermék-összeállító, huszonhárman fröccsöntő végzettséget szereztek. A projekt során, hogy az fenntartható legyen, fröccsöntő és varrodai tanműhelyeket is kialakítottak, eszközöket vásároltak.
A konferencián részt vett Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa. Hangsúlyozta: a többségi társadalom nagy része a fogyatékossággal élőkre nem tekint megfelelő módon. Pedig, ha utóbbi csoport esélyt kap, akkor igenis képes bizonyítani, értéket teremteni. Kiemelte: noha az utóbbi évtizedekben változott a szemlélet Magyarországon, nem lehet megállni és hátradőlni, hiszen mindig vannak újabb feladatok és újabb kihívások.
Szekeres Pál szerint az, amit Füzesgyarmaton kitapostak, már nemcsak egy ösvény, hanem egy út. Fontos feladatnak nevezte a romák és a fogyatékossággal élők, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, visszavezetését a munka világába. Hiszen, ha ezek a csoportok nem dolgoznak, akkor nem is termelnek adót – pontosan ezért mindenki érdeke a foglalkoztatásuk.
Nagy Richárd, a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának szakembere elmondta: Békés megye munkaerőpiaci helyzete folyamatosan javul. Miközben az aktivitási és a foglalkoztatási arány nő, a munkanélküliségi ráta csökken. Szólt arról, hogy a legtöbb álláskereső a 26 és 39 év közöttiek közül kerül ki, az iskolai végzettséget tekintve pedig a 8 osztályt vagy még annyit sem végzettek vannak többségben.
Hangsúlyozta: a jövőben cél az álláskeresők számának további csökkentése, valamint a már meglévő munkahelyek megtartása, a vállalkozók támogatása. Szólt arról a Gazdasági és Innovációs Operatív Programon belül megvalósuló projektről, mely Békés megyében 6 milliárd forintot tesz ki, és 2018 végéig tart: ebbe 6000 embert vonnak be. A célcsoportba a pályakezdők, az alacsony végzettségűek, a kismamák, az 50 év felettiek tartoznak, illetve a közfoglalkoztatottak, akik visszavezethetők a versenyszférába.
Bói József, az Ösvény Esélynövelő Alapítvány Támop 1.4.3 projektmenedzsere azt mondta: nem egy projekt zárásához érkezett a szervezet, hanem a jövő egyik újabb lépcsőfokához. Beszélt arról, hogy a siker eléréséhez nem elég egy jó ötlet, ahhoz szervezésre, jó közösségre és jó vezetőkre van szükség főleg. Ezt követően azt részletezte, hogy milyen pályázati lehetőségei lehetnek a jövőben a szervezetnek.
Bere Károly, Füzesgyarmat polgármestere/alapító és Makra Péter alapító arról beszélt, hogy a szervezet hatalmasat fejlődött 1999-es alapítása óta, az elmúlt több mint másfél évtizedben: regionális szinten az egyik legnagyobb foglalkoztatóvá vált a megváltozott munkaképességűek alkalmazása terén.
Bere Károly kiemelte, látszik, hogy képes az alapítvány immár nagy projekteket is megvalósítani, hiszen a most záruló program is 160 millió forintot tett ki.
Makra Péter pedig azt mondta, hogy az alapítvány szívós, kitartó munkával felnőtt a társadalom elvárásaihoz. Az alapításkor a cél elsősorban az volt, hogy segítsék a fiatalokat. A sikeresen megvalósított pályázatoknak köszönhetően azonban fejlődött a szervezet, és immár közel 500 embernek ad munkát, amit hatalmas számnak nevezett.
Folytatni kell a munkát – mondta Hegedűs Zsolt ügyvezető/alapító. Hangsúlyozta, több pályázatot már előkészítettek, hogy azok azonnal beadhatók legyenek, amikor megjelennek a felhívások. Szólt arról, hogy a Türr István Képző és Kutató Intézettel is együttműködést kötöttek. Úgy véli, nemcsak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a fontos, hanem a közfoglalkoztatottak visszavezetése a versenyszférába, illetve a fiatalokra is figyelni kell, lényeges a Tanoda program." forrás: Békés Megyei Hírlap, 2015. 12.01.
40 FŐ MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰ SZEMÉLY KAPOTT ÚJ SZAKMÁT AZ ÖSVÉNY ESÉLYNÖVELŐ ALAPÍTVÁNY ÁLTAL!
Megérkeztek a szakminisztérium által is ellenjegyzett szakképzettséget igazoló bizonyítványok!
2015. június 22-én 17 fő tett sikeres vizsgát a textiltermék összeálló képzés záró akkordjaként, míg június 29-én fröccsöntő (műanyagipari) végzettséget szerzett 23 fő megváltozott munkaképességű személy, az Alapítvány TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0052 Innovatív kísérleti foglalkoztatási programjának köszönhetően.
Jelenleg a projektből megvalósított varrodai és fröccsöntő tanműhelyekben 6 hónapos munkatapasztalat szerző foglalkoztatás keretein belül dolgoznak, szereznek gyakorlati ismereteket.
A TÁMOP-1.4.3 Innovatív foglalkoztatási projekt keretében beszerzett eszközökön megszerzett gyakorlati ismeretekkel tovább erősítik az Ösvény csapatát, de megállhatják helyüket a nyílt munkaerőpiacon is. A program 2015. november 30-án zárul.
ORSZÁGOS KONFERENCIA - VÁLLALKOZÁSOK, AKKREDITÁLT FOGLALKOZTATÓK, CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE 2015. június 26-án az „Új utak Füzesgyarmat gazdaságfejlesztésében” című rendezvény keretében országos konferenciát szervezett az Ösvény Esélynövelő Alapítvány vállalkozók, vállalkozások, akkreditált foglalkoztatók, civil szervezetek részére, a Hotel Garában. A rendezvény megvalósításának célja többek között az volt, hogy az Alapítvány minél szélesebb körben tudjon munkaerőpiaci szereplőket és potenciális foglalkoztatókat bevonni, valamint az Alapítvány Innovatív foglalkoztatási programját a térség foglalkoztatói megismerjék, ezáltal a programban részt vevő megváltozott munkaképességű személyek a projekt befejezése után nagyobb eséllyel tudjanak elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon.
A rendezvényen a jelentős körös-sárréti cégek, így a szeghalmi Billerbeck és a Felina, a körösladányi Henkel, illetve a Füzesgyarmat életében jelentős szerepet betöltő Kuka Robotics Hungária Kft. is bemutatkozott. Virágh Péter, az Opus Team Kft. képviselője ismertette hogy milyen lehetőségekkel élhetnek a vállalkozások a 2014-2020 közötti európai uniós pénzügyi ciklusban, milyen pályázatokra érdemes figyelniük.
MUNKÁLTATÓI FÓRUM FÜZESGYARMATON - A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEK FOGLALKOZTATÁSÁÉRT
A füzesgyarmati Hotel Garában 2015. május 22.-én Munkáltatói fórumot szervezett az Ösvény Esélynövelő Alapítvány, a TÁMOP-1.4.3-as „Innovatív, kísérleti foglalkoztatási program” keretében. A rendezvényre civil szervezetek, vállalkozások és akkreditált foglalkoztatókat hívtunk és vártunk. Bemutatásra került maga a projekt, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási lehetőségei, valamint a várható aktuális 2020-as pályázati kiírások. A Békés Megyei Kormányhivatal Foglakoztatási Főosztályától Kissné Kovács Mariann előadásában bemutatta „A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának szabályait, miért és hogyan foglalkoztassunk?” melynek kapcsán szó esett arról, hogy egyre nagyobb jelentősége van egy vállalat életében a társadalmi felelősségvállalásnak, segítésnek és az önkéntes segítő feladatok szervezésének, elvállalásának. Előadásában elmondta, hogy mi a célja a rehabilitációs kártyának, ki az, aki jogosult rá és milyen kedvezmények érvényesíthetőek általa. Továbbá tájékoztatást nyújtott hatályban lévő hasznos jogszabályokról is. Lénárd Gábor a projekt esélyegyenlőségi szakértője beszélt „Az esélyegyenlőség kérdésköreiről a foglalkoztatásban”, melynek során elmondta az esélyegyenlőség fontosságát, jogszabályi követelményeit. Szó esett az esélyegyenlőségi célcsoportokról, melyben a legfontosabb és általánosan figyelembe vett projekt célcsoportok a nők, a roma emberek és a fogyatékossággal élő emberek. Előadásában kifejtette, hogy az esélyegyenlőség a szervezet mindennapi működése során hogyan jelenhet meg, valamint a projektek kapcsán hogyan tud megvalósulni.
ELINDULT A FRÖCCSÖNTŐK ÉS TEXTILTERMÉK-ÖSSZEÁLLÍTÓK SZAKMAI KÉPZÉSE!
2015. Január-február hónapban álláskeresési tanácsadás-, tanulásmódszertan és mentálhigiénés tanácsadásban részesültek a tanulók, majd február 28-án a szakképzésekhez kapcsolódóan üzemorvosi vizsgálaton vettek részt. A termek oktató- és varrodai tanműhelyként kerültek berendezésre, hiszen megérkeztek a varrodai tanműhely kialakításához szükséges varrógépek és egyéb berendezések, amiket szintén a programból tudtunk beszerezni.
A 300 órás szakmai képzések március hónapban indultak el, a Textiltermék-összeállító képzés 17 fővel, a Fröccsöntő képzés 25 fővel. A tanfolyamok az előírt órarend szerint folynak, heti 25 órában.
SIKERES ALAPFOKÚ SZÁMÍTÓGÉPES ÉS ECDL VIZSGÁK!!!
Az Innovatív foglalkoztatási programunk következő lépéseként 2014. augusztus végén 48 fő megváltozott munkaképességű személy kezdte meg a „Digitális írástudás az alapoktól az ECDL-ig” tanfolyamra és ECDL vizsgára való felkészülést. Az informatikai alapképzés a munkavállalók körében alapvetően alacsony szintű digitális kompetencia fejlesztését tűzi ki célul, az igényfelmérés eredményeinek megfelelően. Ennek keretében a résztvevők irodai alapprogramokat, internethasználatot, mappakezelést és elektronikus levelezést tanultak.
A képzés előírt kimenetelét – a modulzáró vizsgákat - mind a 48 tanulónak sikerült teljesíteni, amiről a képzőközpont 2014. december 18-án Tanúsítványt állított ki részükre, mellyel lezárult a „Digitális írástudás az alapoktól az ECDL-ig képzés”. Ezen felül biztosítottuk annak a lehetőségét is, hogy Békéscsabán a vizsgaközpont által szervezett központi ECDL vizsgán is részt vegyenek a hallgatók. A központi vizsgán 8 fő szerzett ECDL bizonyítványt. Az utazást biztosítottuk részükre, a vizsgákra a képzési mentoraik is elkísérték őket.
ELINDULT A KÉPZÉS!
2014. augusztus végén 48 fő megváltozott munkaképességű személy kezdte meg a „Digitális írástudás az alapoktól az ECDL-ig” tanfolyamra és ECDL vizsgára való felkészülést az Ösvény Esélynövelő Alapítvány TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0052-es számú „Innovatív, kísérleti foglalkoztatási program megvalósítása az Ösvény Esélynövelő Alapítványnál” elnevezésű program keretében.
A pályázati forrásból korszerűen felszerelt oktató termek, az oktatók és az alapítvány munkatársainak segítő hozzáállásaként november 3-án vizsgát tettek az arra vállalkozók, két modul zárásaként számítástechnikai alapismeretek és szövegszerkesztés témakörökben.
Nagy volt az izgalom, de bízunk a sikerben, hiszen valamennyi képzésbe bevont személy lelkiismeretesen készült, sikeres belső vizsgát tett, mely egyben jelzi felkészültségüket.
A program ütemezés szerint az informatikai ismeretek megszerzése után 2015 januárjától immár két szakmacsoportra bontva tanulnak tovább a résztvevők, aminek zárásaként textiltermék összeállító és fröccsöntő képzettségeket szerezhetnek. A tervek szerint az új kompetenciákkal és ismeretekkel felvértezett munkavállalók, fél éves munkatapasztalat szerző foglalkoztatás után, részben az Alapítványnál részben a térségi vállalkozásoknál kaphatnak esélyt az elhelyezkedésre.
A program biztosítja számukra a folyamatos személyre szabott segítséget, mentorálást, mentális tanácsadást, motiválást, így reméljük, hogy nem lesz lemorzsolódás és jelentősen javulnak az esélyeik az elhelyezkedésre vonatkozóan.
NYITÓRENDEZVÉNY ELINDULT!!! – Innovatív, kísérleti foglalkoztatási program
A füzesgyarmati Hotel Garában 2014. július 18-án megtartott Nyitórendezvénnyel elindult az Ösvény Alapítvány TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0052 számú „Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programja”.
Bere Károly – alapító - az Ösvény Esélynövelő Alapítvány térségi foglalkoztatásban betöltött szerepéről beszélt. Az 1999 óta működő Alapítvány jelenlegi tevékenységének bemutatása után elmondta, hogy az Alapítvány jelenleg 382 főt foglalkoztat, ebből 328 fő megváltozott munkaképességű személy, akiket 5 településen 8 akkreditált telephelyen foglalkoztatunk. Sarkadi új akkreditált telephelyünket a Nemzeti Rehabilitáció és Szociális Hivatal munkahelyteremtő pályázatának segítségével újítottuk fel, melyet augusztus 18-án nyitunk meg, ahol további 40 fő megváltozott munkaképességű kezdheti meg a munkát.
Dr. Szarka Anikó, a Békés Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szervének igazgatója mutatta be az RSZSZ Békés megyei felépítését. A rehabilitációs szakigazgatási szerv végzi a rehabilitációs hatóság részére jogszabályban meghatározott közigazgatási hatósági feladatokat, ellátja a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvény, valamint végrehajtási rendeletei által a rehabilitációs hatóság részére meghatározott feladatokat. Előadásában elmondta, hogy az Ösvény Alapítvánnyal a kezdetek óta jó munkakapcsolatot ápol a hivatal.
A nyitórendezvényen a meghívott vendégeken kívül a célcsoportot alkotó 48 fő megváltozott munkaképességű személy is részt vett. Az innovatív program projektmenedzsere, Bói József a Foglalkoztatási programról, mint lehetőségről, és annak sikeres megvalósításáról beszélt.
Ezután Csontosné Lakatos Gabriella a program szakmai vezetője mutatta be az Innovatív kísérleti foglalkoztatási programot, melynek során 48 fő részére nyújt az Alapítvány OKJ-s fröccsöntő és textiltermék-összeállító, valamint ECDL tanfolyamot. Bemutatásra került a képzések várható ütemezése, valamint a célcsoport részére nyújtott munkaerő-piaci szolgáltatások. (Motivációs tanácsadás, álláskeresési tanácsadás, egyéni, csoportos mentálhigiénés csoportok, tanulásmódszertan) A támogató/segítő szolgáltatások mellett a képzések sikeres elvégzését 2 fő képzési mentor fogja segíteni. A képzések befejezése után 6 hónapos foglalkoztatás valósul meg.
|