Facebook



Designed by:
SiteGround web hosting Joomla Templates

„TÁMASZ” Családsegítő programsorozat hírei

ELINDULT!!! – „TÁMASZ – Családsegítő program sorozat az Ösvény Esélynövelő Alapítványnál”

A 2017. március 24-én Füzesgyarmaton, a Thermál Hotel Gara Gyógyszállóban megtartott Nyitórendezvénnyel elindult az Ösvény Alapítvány EFOP-1.2.1-15-2016-00813 számú TÁMASZ – Családsegítő program sorozat az Ösvény Esélynövelő Alapítványnál” című programja.

Bere Károly – alapító - az Ösvény Esélynövelő Alapítvány térségi foglalkoztatásban betöltött szerepéről beszélt. Az 1999 óta működő Alapítvány jelenlegi tevékenységének bemutatása után elmondta, hogy az Alapítvány jelenleg 482 főt foglalkoztat, ebből 372 fő megváltozott munkaképességű személy, akiket 6 településen 12 akkreditált telephelyen foglalkoztatunk. Beszélt a projekt fontosságáról, és a projekt lényegét tartalmazó fontos dologról a CSALÁDRÓL.

Hegedűs Zsolt, az Alapítvány ügyvezetője szeretettel köszöntött minden résztvevőt. Az összefogást hangsúlyozta. Kiemelte a család fontosságát. Megemlítette, hogy az EFOP-1.2.1-15 elnevezésű projekt több helyen is nyertes pályázat Békés megyében. Kifejezte örömét, hogy az Alapítványnál is megvalósulhat ez a programsorozat.

Hegedűsné Pörneki Renáta szakmai vezető elmondta, hogy a nyertes projekt 2017. március 01 – 2019. március 01. között valósul meg. 4 település – Bucsa, Biharugra, Sarkad, Füzesgyarmat, - lakosságának biztosít ingyenes, hasznos és színes tanácsadásokat, közösségépítő programokat, előtérbe helyezve a célcsoportként megjelent hátrányos helyzetű személyeket, családokat. A nyitórendezvény előtt már személyes egyeztetésre került sor a biharugrai, a bucsai, a sarkadi, illetve a füzesgyarmati polgármesterekkel és a szociális szakemberekkel. Megköszönte a pozitív hozzáállást és az érdeklődő segítséget, melynek köszönhetően nagyon sok hasznos programot tud az Alapítvány nyújtani a célcsoportoknak az elkövetkezendő két évben. Ezeken a településeken a szociális ellátások mellett ezen rendezvények segítségével is erősíteni tudjuk a szociális védőhálót.

Ezután Csontosné Lakatos Gabriella a program szakmai koordinátora mutatta be részletesen a TÁMASZ Családsegítő programot előadásában. Az Alapítvány ezzel a projekttel egy két éves, ingyenes programsorozatra ad lehetőséget, amelyen a jelenlévők illetve családtagjaik is részt vehetnek. Ennek keretében különböző tanácsadások, előadások, kulturális és sport rendezvények kerülnek megszervezésre, amelyek megrendezéséről havonta tájékoztatást adunk.

Juhászné Kocsik Ágnes életvezetési tanácsadó elmondta: „Az életünket végig kíséri a változás. Változunk mi magunk is, a velünk kapcsolatban álló személyek és a környezetünk is. Változnak azok a problémák és élethelyzetek, amelyekkel nap, mint nap szembe találjuk magunkat. Ahhoz, hogy ezeket sikeresen meg tudjuk oldani és a fejlődésünket szolgálják, ehhez elengedhetetlen a TANULÁS. A megfelelő ismeretek és kompetenciák birtokában többek között magabiztos személyiséggé válunk fejlődik az önismeretünk, könnyebben helytállunk életünk számos területén, kapcsolatainkat jól működtetjük, konfliktusainkat jól kezeljük, életkedvünk, motivációnk fokozódik..

Három gyermekes anyaként kötelességemnek érzem, hogy külön kiemeljem a gyermeknevelés témakörét. Ma mi felnőttek, szülők, gyermeket tervező párok magabiztosak vagyunk, tisztában vagyunk saját erőforrásainkkal és érzelmileg is intelligensek vagyunk, akkor gyermekeink kiegyensúlyozott, jó lelki állóképességű, magabiztos felnőttekké válnak. Nagy lelkesedéssel üdvözlöm ezt a programsorozatot, mely TÁMASZT nyújt a résztvevőknek ebben a tanulási folyamatban. Örülök, hogy részt vehetek ebben a projektben és személyesen is hozzájárulhatok az egyéni, párkapcsolati, és családi életünk fejlesztéséhez valamint egy támogató közösség kialakításához."

Balog Tibor a projekt másik előadója arról beszélt, hogy nem véletlenül valósítja meg az Ösvény Alapítvány a TÁMASZ elnevezésű programot. „A legkisebb egység világunkban a család. Ha valaki beteg, azt mindenki megérzi, ha mi egészségesek vagyunk a társadalom is egészséges. Elmondta, milyen fontos dolog a segítség elfogadása, amelyhez bátorság kell. Mennyi házasság megy tönkre, mennyi öngyilkosság történik, mert nem hallatják a hangjukat azok, akiknek segítség kellene.”

Elmondta, kívánja mindenkinek, akinek nem halljuk a hangját, hogy ott legyen az előadásokon, tanácsadásokon. Nem a gyengeség jele beszélni a problémáinkról. felhívta a résztvevők figyelmét, hogy ébredjenek rá arra, hogy van akaraterejük és merjenek segítséget kérni. Gondolatait egy mondattal zárta: „Az egymásra figyelés ajándék!”

A nyitórendezvény zárásaként Kláricz János Bucsa polgármestere, Mester Judit Ibolya Sarkad város alpolgármester asszonya, Makra Tibor Biharugra Község polgármestere, Bere Károly Füzesgyarmat Város polgármestere, valamint Hegedűs Zsolt, az Ösvény Esélynövelő Alapítvány ügyvezetője Együttműködési megállapodást írtak alá a projekt sikeres megvalósítása érdekében.

Együttműködő partnereink:

  • Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége
  • Margaréta Családos Egyesület
  • ÉFOÉSZ Békés Megyei Egyesülete
  • Szeghalom Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény
  • Egyensúly AE Egyesület (Békés Megyei Család Esélyteremtési és Önkéntes Ház)
  • Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Egészségfejlesztési Iroda Füzesgyarmat
  • Füzesgyarmat Város Önkormányzata
  • Sarkad Város Önkormányzata
  • Bucsa Község Önkormányzata
  • Okányi Közös Önkormányzati Hivatal Biharugrai Kirendeltsége
  • A települések Kézműves Egyesületei

A projekt a települések önkormányzati, egyházi és civil szféra összefogásával, egymás feladatait kiegészítve és segítséget nyújtva valósul meg.


SAJTÓKÖZLEMÉNY


 

Névnap

Ma 2018. november 17., szombat, Hortenzia és Gergő napja van. Holnap Jenő napja lesz.

Támogatóink

Megváltozott munkaképességű munkavállalók

közreműködésével létrejött termékek.


www.segitovasarlas.hu

ENGEDÉLYSZÁM: SV18-0502-03

______________________________

NYERTES PROJEKTJEINK:



http://osveny.hu/images/efop.jpg



Konzorciumban megvalósuló projektek:











Képek találomra