Facebook



Designed by:
SiteGround web hosting Joomla Templates

Friss hírek




REHABILITÁCIÓS ÜZEMET NYITOTTUNK BUCSÁN!

Alapítványunk 2014. július 1-el nyitotta meg Bucsán rehabilitációs üzemét. A bucsai Önkormányzat tulajdonában lévő volt könyvtár épületét kaptuk meg az Önkormányzattól, hogy a rehabilitációs foglalkoztatáshoz megfelelő környezetet tudjunk kialakítani. Sok segítséget kaptunk az induláshoz, ezúton is köszönet érte a bucsai Önkormányzatnak és Polgármester úrnak.

Kláricz János, Bucsa polgármestere elmondta, hogy a településen nagyon várták már az üzem nyitását, hiszen sajnos Bucsán is számos megváltozott munkaképességű személy él, akik eddig nem tudtak elhelyezkedni. Ezért nagyon örülnek, hogy helyben nyílik meg ez a rehabilitációs üzem, és az egyik legnagyobb foglalkoztató lesz a településen.

Ezután Bere Károly az Alapítvány alapítója és Hegedűs Zsolt ügyvezető köszöntötte a jelenlévőket, elmondták, hogy Makra Péterrel 15 éve hozták létre az Alapítványt, bemutatták annak tevékenységeit, majd ünnepélyesen átadták az üzemet.

Az üzemben közel 40 fő kezdi meg a munkát, elsősorban elektronikai alkatrészek összeszerelésével kezdenek foglalkozni, azonban ezen túl egyéb tevékenységeket is fognak végezni, az éppen aktuális munkáknak megfelelően: csomagolás, papírragasztás, válogatás, stb.





 
Rehabilitációs kerekasztal 2014.05.15.

A Békés Megyei Kormányhivatal Rehabilitációs Szakigazgatási Szerve 2014. május 15. napján rendezte meg Rehabilitációs Kerekasztal rendezvényét a Békés megyei Kormányhivatal Tomcsányi termében.
Legtöbb szó a szakmai aktualitásokról esett.

Az eseményen részt vettek a megye jelentősebb munkáltatói, szolgáltatói, akik megváltozott munkaképességű személyekkel foglalkoznak, illetve képviseltette magát az NRSZH is. A rendezvény célja egymás munkájának, tevékenységének megismerése és olyan közös javaslatok megfogalmazása, módszertan kidolgozása volt, mely elősegíti a megváltozott munkaképességűek foglalkozási rehabilitációját.

 
INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG

Az Ösvény Esélynövelő Alapítvány, mint főpályázó 2014. március 1-jén indította el az „Innovatív, kísérleti foglalkoztatási programok támogatása” TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0052 számú projektjét. A várhatóan május-júniusban induló ingyenes Textiltermék-összeállító és Fröccsöntő OKJ-s képzésekre várunk jelentkezőket. Az alapítvány a projekttel Békés megyében egyedül álló, fenntartható képzési és szolgáltatási programot kíván megvalósítani a munkaerő-piacon hátrányos helyzetű megváltozott munkaképességűek számára.

48 fő megváltozott munkaképességű személy bevonása a közvetlen cél, 48 fő részére képzés és a szakképzéshez kapcsolódó munkahelyi gyakorlat biztosítása, ahol a résztvevők piacképes szakmát tanulhatnak, illetve a nyílt munkaerő-piac elvárásairól, normáiról, szabályairól szerezhetnek tapasztalatot.

A képzésekre 2014. április 2-án 17 óráig várjuk megváltozott munkaképességű személyek jelentkezését!

További információ és jelentkezés személyesen: Ösvény Esélynövelő Alapítvány, Füzesgyarmat, Széchenyi u. 4/b.,Telefonon: 66/590-310-es számon Rózsás Nóránál és Kiss-Csák Szilviánál.

 
Január elsejétől bővül az ellátásra jogosultak köre

A parlament által december végén elfogadott jogszabály módosítás a megváltozott munkaképességűeknek kedvez, január elsejétől bővül az ellátásra jogosultak köre.

A Magyar közlöny 213. számában  megjelent a 2013. évi CCXXV. törvény, amely 2014. január 1-től módosította a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényt.

TÖRVÉNY

"Sokakat érint ez az új szabály, főként olyan 45 és 60 év közötti személyeket, akik mindvégig dolgoztak, több éves, évtizedes biztosítási idővel rendelkeznek, de lebetegedtek, nem tudtak munkát vállalni, és öt éven belül nem rendelkeznek a szükséges biztosítási idővel.

A kérelmet  a lakóhely szerint illetékes megyei kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szervénél (5600 Békéscsaba, Luther u. 3.), az erre rendszeresített nyomtatványon lehet kérelmezni személyesen vagy postai úton, de a nyomtatványok leölthetőek az alábbi oldalon http://www.bekeskh.hu/rszsz-tajekoztato-anyagok illetve ügyfélszolgálaton személyesen is.

Dr. Szarka Anikó, igazgató RSZSZ - Békéscsaba"

forrás: www.hir6.hu

 
Munkaerőpiaci szolgáltatások fejlesztése

Az Alapítvány a TÁMOP-2.6.2-12/1-2012-0007-es projekt keretében támogatást nyert munkaerő-piaci szolgáltatásainak fejlesztésére, melynek során a munkatársak kompetenciafejlesztése, az együttműködés megszilárdítása és növelése valósult meg, kidolgozásra került egy szervezet fejlesztési terv, valamint minőségirányítási rendszer kerül bevezetésre.

Fejlesztendő területként a sztenderdek közül egyet választottunk, ez pedig a „Szociális információnyújtás”. Ilyen típusú, különálló szolgáltatásként működő információnyújtási szolgáltatást az Ösvény Esélynövelő Alapítvány eddigi tevékenysége során nem végzett. A pszichiátriai betegek nappali ellátása keretében a rászorulókat szükség esetén ilyen típusú információkkal is segítettük, a törvényi előírásoknak megfelelően. A szociális információnyújtás, mint különálló szolgáltatás kidolgozásával célunk, hogy egy új tevékenységgel bővítsük portfóliónkat.

A szociális információnyújtásra az előbbiekben kifejtettek alapján az Alapítvány a TÁMOP-2.6.2-es konstrukcióban megvalósuló projektje keretében kezdte meg a felkészülést. A felkészülés részét képezte kompetenciafejlesztő tréningeken való részvétel, valamint a partnerekkel való együttműködés erősítésének céljából rendezvények megvalósítása. A projekt keretében megvalósult képzések közvetve vagy közvetetten hozzájárultak az Alapítvány működésének hatékonyabbá tételéhez, emellett a két rendezvény további segítséget nyújtott a partnerkapcsolatok erősítéséhez. A megvalósított tréningek átfogó célja az Alapítvány működésének, szervezeti kultúrájának, valamint az együttműködés fejlesztése volt.

A "Szociális információnyújtással" mint új szolgáltatással célunk, hogy segítsük a problémával küzdő munkát kereső személyeket, annak érdekében, hogy a munkaerő-piaci szolgáltatások igénybevételét és a munkába helyezést a szociális hátrányok ne akadályozzák.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 8

Névnap

Ma 2024. március 29., péntek, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

Támogatóink


Megváltozott munkaképességű munkavállalók

közreműködésével létrejött termékek.


www.segitovasarlas.hu

ENGEDÉLYSZÁM: SV18-0502-03

______________________________



NYERTES PROJEKTJEINK:



http://osveny.hu/images/efop.jpg



Konzorciumban megvalósuló projektek: